Online ételrendelés Asztalfoglalás

Csapáti - az indiai kenyérlepény

Csapáti - az indiai kenyérlepény

Hozzávalók:250 g átszitált teljes kiőrlésű liszt150 ml meleg vagy még inkább forró víz1/2 kávéskanál só2-3 evőkanál olvasztott vaj - búzaliszttel el is hagyhatóVaj a tetejére

A sót elkeverjük a liszttel. Elmorzsoljuk benne az olvasztott vajat. Lassanként hozzáadunk annyi vizet, hogy igen lágy tésztát kapjunk. Nyújtódeszkán 6-8 percig gyúrjuk, míg fényes nem lesz. Nyirkos ruhával lefedjük és 1/2-2 órát pihentetjük. Ismét átgyúrjuk. Egy vastag fenekű palacsintasütőt vagy serpenyőt közepes tűznél melegítünk. Közben a tésztából 15 egyforma nagyságú gombócot formálunk.

Lisztbe forgatjuk őket, és egyenletesen vékony, kb 2-3 mm vastagságú lepénykéket nyújtunk belőlük. Ha jól csináltuk, ebből a mennyiségből 14 cm átmérőjű kerek lapokat kapunk. Az elsőt a palacsintasütőbe helyezzük. Mikor a felszínén apró fehér buborékok jelennek meg, megfordítjuk, és addig sütjük, míg az egészet elborítják a buborékok. Ekkor a csapátit átfordítva (vagyis azzal a felével lefelé, amely eddig felül volt) erős nyílt lángra helyezzük, majd mikor labdaszerűen felfújódott, megfordítjuk, és még 5 másodpercig pirítjuk, gyenge lángon. A kész csapátinak átsültnek kell lennie, felfúvódottnak, és a felszínén barna foltosnak. Előmelegített tányérra helyezzük, és olvasztott vajjal megkenjük. Frissen csemegének vagy kenyér-köretként tálaljuk.

A tészta elkészítési ideje pihentetéssel: 45 perc – 2 óra.

Vissza

Találkozzunk!

3300 Eger, Tűzoltó tér 5.
(a Tűzoltó múzeum mellett)

Nyitva vagyunk:

munkanapokon: 11:30 - 16:00,
hétvégén: mi is pihenünk ;-)